• Home
  • Több mint ötezer környezetbarát lakást építenek a fiataloknak, a tanügyben és az egészségügyben dolgozóknak

Több mint ötezer környezetbarát lakást építenek a fiataloknak, a tanügyben és az egészségügyben dolgozóknak

anews Banner

Hétfőtől pályázhatnak az önkormányzatok arra a fejlesztési minisztérium által biztosított támogatásra, amelyből több mint 5000 energiahatékony és környezetbarát lakást építenek fiataloknak, tanügyben és egészségügyben dolgozó személyeknek – közölte szerdán Cseke Attila fejlesztési miniszter. A beruházásra 370 millió eurót biztosít a helyreállítási alapból (PNRR) a szaktárca.

‘Felmértük, megkérdeztük, mit építsünk ahhoz, hogy a helyi közösségek, az emberek élete jobb legyen, rendezettebbé, környezetbaráttá alakítsuk településeinket. Nagyvárosokban az egyik legnagyobb gondot a lakhatás jelenti, ezért a fejlesztési minisztérium fiataloknak szánt lakásokat is épít a helyreállítási alapból. Olyan épületeket, amelyek kevés és megújuló forrásból származó energiát igényelnek, és okosan, takarékosan használják azt fel. Ezt jelenti az nZeb plusz épület’ – idézi az RMDSZ közleménye Cseke Attilát.

‘Minden önkormányzat megtervezheti a saját épületét, vagy segítségként használhatja azt a tervet, amelyet a minisztérium bocsát rendelkezésre’ – monda el a fejlesztési miniszter, majd hozzátette: a minisztérium tervében egy hat lakrészes épület szerepel kétszobás, 65 négyzetméteres lakásokkal, az épület minden szabálynak megfelel, és rendelkezik a szükséges engedélyekkel.

Az nZeb (Near-zero energy building) épületeket áramtermelés és melegvíz-előállítás céljából napelemekkel látják el, hőszigetelik és hatékony nyílászárókat szerelnek rá. Hőpumpák segítségével meleg vizet vagy 10 Celsius fokos levegőt vonnak fel az altalajból, amelynek köszönhetően nyáron hűthető az épületet, télen pedig kevesebb energiával melegíthető fel szobahőmérsékletre. Az épületekben intelligens informatikai rendszerek működtetik majd a fűtést, klímát, világítást, a felszerelésnek köszönhetően a lakások fenntartási költsége kisebb lesz, ami a növekedő energiaárak tükrében fontos szempont – mutatott rá az RMDSZ-es miniszter. Az üvegházhatáshoz nem járulnak hozzá ezek az épületek, a környezetünket védjük meg ezáltal – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

Ma a fővárosban járt Marosvásárhely polgármestere is, aki a fejlesztési miniszterrel tárgyalt a pályázati lehetőségekről.

„Ma Bukarestben Cseke Attila fejlesztési miniszterrel tárgyaltam. Tájékoztattam arról, hogy a tömbházszigetelési program, valamint a két új bölcsőde megépítéséhez szükséges folyamatok egyaránt terv szerint haladnak. Továbbá kértem a minisztérium támogatását a Liviu Rebreanu Általános Iskola és a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház felújításához. A miniszter úr tájékoztatott a pályázati lehetőségekről. Megtesszük a szükséges adminisztratív lépéseket, hogy pályázhassunk. Marosvásárhely nevében köszönöm Cseke Attila támogatását és nyitottságát.” – tájékoztatott Soós Zoltán polgármester.

AGERPRES

anews Banner

Leave A Comment

*

code