• Home
  • Újból megszavazta a parlament: a veszélyes medvéket azonnal el lehet távolítani településen kívül is

Újból megszavazta a parlament: a veszélyes medvéket azonnal el lehet távolítani településen kívül is

 Az államfő felülvizsgálati kérelmének részben helyt adva újra megszavazta a román képviselőház a veszélyes medvék eltávolításáról szóló törvényt szerdán.

A jogszabály végleges változata is lehetővé teszi a veszélyes medvék elleni fellépést nemcsak a települések belterületén, hanem azokon kívül is. A parlamentnek megfontolásra visszaküldött törvényből azonban már a szenátus törölte azt a rendelkezést, amely szerint nemcsak a veszélyes állatok eltávolítására az önkormányzat által létrehozott „sürgősségi beavatkozó csapat”, hanem akár egy vadászat résztvevője is kilőhette volna – a btk. által szabályozott szükséghelyzetre hivatkozva – azt a barna medvét, amely megítélése szerint emberek életét vagy javait veszélyezteti.

Klaus Iohannis államfő januárban küldte vissza a parlamentnek a törvényt, azt kifogásolva, hogy nem rendelkezik világosan a településeken kívüli medvék kilövéséről, és ez visszaélésekre adhat lehetőséget.

Tavaly nyáron Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter javaslatára egy olyan sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a kormány, amely medvetámadás esetén lehetővé tette az azonnali közbelépést a település határain belül. A parlamenti eljárás során az RMDSZ frakciója úgy módosította a jogszabályt, hogy az a település határain kívülre is érvényes legyen. Ez a kiegészítés a felülvizsgálati kérelem miatt megismételt eljárás után is benne maradt a jogszabályban – mutatott rá Könczei Csaba, háromszéki parlamenti képviselő.

A medvék túlszaporodása miatt 2018 óta 6694 medvetámadás okozta kárt regisztráltak, amelyek értéke meghaladja a 15 millió lejt (1,2 milliárd forint). A sürgősségi kormányrendelet alapján az elmúlt egy évben 246 közbelépés történt, amelyből 201 elkergetést, 29 áthelyezést, 15 kilövést és egy altatást végeztek a települések határain belül medvetámadás következtében – idézte a képviselőt az RMDSZ közleménye.

A most elfogadott törvény kihirdetése esetén a településeken kívül a beavatkozás is lehetővé válik.

MTI

Leave A Comment